Earthdog Vadászkutya Iskola

Üdvözlöm a Vadászkutya iskolánk honlapján! 


 

 

Horváth Csaba vagyok, Ezüstkoszorús mesterkiképző. Kutyakiképzéssel 1988-óta foglalkozom. Akkor még Örző-védő kutyák kiképzésével foglalkoztam, versenyeztem kutyámmal és kutyaiskolákban voltam iskola és kiképzés vezető. Már a kezdetektől a nyomkövetés tanítása volt a kedvenc ágazatom.

Vadászkutya kiképzéssel 2000 óta foglalkozom, ekkor csöpentem bele a vadászkutyázásba. Szálkásszőrű Standard Tacskó tenyésztésével és a kiképzésükkel, vizsgáztatásukkal kezdtem foglalkozni.  Így ismerkedtem meg a vércsapa, kotorékozás és a vaddisznóhajtó kutyák munkájával. Kutyáimmal aktívan vadászom, így a gyakorlatban is tudjuk kamatoztatni a megszerzett tudásunkat.

A Vadászkutya iskola 2010-ben kezdte meg munkáját Mogyoródon. Tanítványaink évente több munka verenyen részt vesznek és kimagaslóan teljesítenek. Hétvégente csoportos foglalkozások keretében lehetőség van az engedelmes feladatok mellett a vadászatra, munkavizsgára való felkészítésre, úgymint a vércsapázás, vaddisznóhajtás. Hétköznapokon pedig egyéni foglalkozásokat tartunk.

Aki kevés szabadidővel rendelkezik vagy távol lakik tőlünk, bentlakásos kiképzéssel tanitathatja nálunk kutyáját.A bentlakásos vadászkutya kiképzés időben gyorsabb eredményt ad, mert így minden nap tudunk foglalkozni a kutyákkal. 


Célunk, hogy a vadászkutyák munkáját minnél többen megismerjék és a különböző fajták munkáit be tudjuk mutatni. Ezért több vadászkutya bemutatón vettünk már részt. 

 

Szeretettel várunk minden vadászkutya tulajdonost a sorainkban, akár családostól. Hétvégi csoportos kiképzéseink jó hangulatban, kötetlen stílusban folynak. Egyéni igényeket is megvalósítunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • A honlapunk frissült
    2015-07-30 14:47:38

    Új designe-al, új információkkal és új cikkekkel várjuk látogatóinkat, hogy mégjobban megkönnyítsük a jelenlegi és leendő vadászkutya tulajdonosok mindennapjait.

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet